A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Preparing for Christmas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Preparing for Christmas. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 19.

Karácsonyi projekt (7. rész)

Boldog új évet mindenkinek!

Végre elérkezett a pillanat, amikor megmutathatom, mivel készültem karácsonyra. Még akkor is, ha már január közepén is túl vagyunk. :) Nagyon vártam, hogy elkészüljön, de igazság szerint karácsony óta hozzá sem nyúltam. Mivel Magyarországon az időjárás kicsit sem hasonlít a télre, egyszerűen nem volt hangulatom hozzá.
De tegnap elvégeztem rajta az utolsó simításokat (legalábbis egyelőre), és íme:



















 











Eddig ez volt a legösszetettebb alkotásom, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvalósítani. (Ezúton köszönöm a segítséget a férjemnek, és remélem, Anda felfedezi az ajándékait a fotókon!) Úgy terveztem, idén karácsonyra csinálok hozzá egy téli környezetet is, járdával, hóval. Mert most már inkább a tavaszi projekten gondolkozom.

Legközelebb - korábbi ígéretemhez híven - ismét egy sorsolással jövök, csak még ki kell találnom, mi legyen az ajándék. :)

Innen jut eszembe, egy jó hír a végére: Lisa végre megkapta az ajándékait, amit még december 21-én küldtem el neki postán. Nem tudom, hol járhatott közel egy hónapig, de minden jó, ha a vége jó! :) Lisa erről a blogjában is írt, amit köszönök szépen!

Melli

2013. december 13.

Karácsonyi projekt (6. rész)

Lassan karácsony, és eljön az ideje, hogy összeállítsam a jelenetet abból a sok apróságból, amit az elmúlt 2 hónapban készítettem. :)




Kellemes hétvégét mindenkinek!
Melli

2013. december 8.

Karácsonyi projekt (5. rész)

Ezúttal csak két képpel kívánok - utólag is - mindenkinek boldog Mikulást! Az elmúlt két hét - lehet mondani - éjjel-nappal munkával telt, minik alkotására már nem maradt sem idő, sem energia. De már csak két hét, és jön a karácsonyi szünet! :) Addig viszont még vár a munka, sajnos még ma este is. (De legalább érdekes, izgalmas, nagy kreativitást igénylő munka, tehát alkothatok, csak másképp! Viszont már nagyon fáradt vagyok...)



Boldog Mikulást!
Melli

2013. november 17.

Karácsonyi projekt (4. rész)

Újabb apróságok a karácsonyi jelenetemhez:



Becsomagoltam a szaloncukrokat (a dobozban ma délutánig kínai balzsam volt):

 

A könyvket a neten találtam, köszönet azoknak, akik elkészítették és megosztották őket:



Lassan tekintélyes mennyiségű karácsonyi mini gyűlik össze, kezdek félni, hogy nem is fog minden elférni a jelenetemben. :)

További szép vasárnap estét és kellemes jövő hetet mindenkinek! 
Melli

2013. november 10.

Karácsonyi projekt (3. rész)

A mai fotóim - fény hiányában - nem sikerültek túl jól, ezért csak hármat mutatok meg belőlük. A folytatásban cukor, csoki, teasütemény és adventi koszorú szerepel:




Kellemes jövő hetet mindenkinek!
Melli

2013. november 4.

Karácsonyi projekt (2. rész)

Azt hiszem, kezdek ráhangolódni a télre, és ez nem csak az időjárás miatt van. Újabb "ünnepi" miniket készítettem:

Két hógömböt:







Két ajtódíszt:





Négy gyertyát:






És elkészült 100 darab szaloncukor is. (Igen, megszámoltam!) Nem vagyok annyira mazohista, hogy egyben legyártsak százat ugyanabból a néhány milliméteres apróságból, igazából több napig készültek, óránként csak három, azt még ki lehetett bírni. :) Végül összegyűlt egy kis kosárra való.









Legyen szép hetetek!
Melli