2013. március 31.

Kellemes ünnepeket, Happy Easter!



Kicsit meg vagyok késve idén: eddig csak ezt a három piros tojást festettem. De lehet, hogy holnap pótolom a hiányosságokat. Kicsiben ugyanazok a problémáim: ahol megfogom, foltos lesz. Vajon másoknak miért nem? :) Ami pedig a méretüket illeti, inkább strucctojások. A kosarat (azt hiszem, üvegből van) egy régiségkereskedőnél vettem még régebben, mert nagyon megtetszett. Azóta őrizgetem, hogy valamire majd jó lesz. És lám! :)
A tojásokon kívül ma nárciszokat készítettem papírból, azokra lesz szükségem hamarosan.

Remélem, mindenkihez megérkezett a Nyuszi, holnap pedig jöhetnek a locsolók! :)

2013. március 19.

Hamarosan...




Egy újabb dobozt készítek - nem ebben a környezetben lesznek a bútorok. Bár ha megcsinálnám a padlót, talán még így is jól mutatna. A szék Adóba László könyve alapján készült, és bevallom nőiesen, a férjem erősen besegített az elkészítésbe. (Ráadásul festés közben még a lábát is letörtem, így újra kellett ragasztania.) 
Igyekszem hamarosan befejezni, de sajnos úgy néz ki, hogy a héten már nem nagyon lesz szabad este. 
Legyen szép hetetek!

Update:
 

2013. március 5.

Hóvirág

Az utóbbi időben nagyon sok leírást megnéztem, és néhány dolgot ki is próbáltam. A virágok nagyon tetszenek. Élőben is szeretem őket, és így március elején mindig eszembe jut, hogy gyerekkoromban a Bakonyba jártunk hóvirágot szedni. (Akkor még lehetett.) Huszárokelőpusztán, a Gerence patak partján még most is rengeteg nő belőle - tavaly is elmentünk meglátogatni őket. 
Nekem viszont idén minihóvirág nő majd. Az első 2 szálat már előállítottam a csokorból, és mivel egyetlen leírást sem találtam róla, megosztom veletek is a technikámat.

Hozzávalók: zöld és fehér papír (én papírszalagot használtam), zöld drót, zöld filctoll vagy festék, ragasztó.

Először meghajlítottam a drótot.


Ragasztottam rá egy darabka fehér papírt.


A fehér papír felső részéhez ragasztottam egy hasonlóan kis darab zöld papírt.


A fehér szirmok alsó részét zöldre színeztem.


Egyenként felragasztottam a 3 szirmot.


Ezután a szárra ragasztottam a levelet.


Nárcisszal is megpróbálkoztam. Először túl sok szirmot ragasztottam, de a második próbálkozás már jobban sikerült. Viszont a méreteket jobban át kell gondolnom... Ki látott már nárcisz méretű hóvirágot?! :)


Hamarosan készítek belőle egy egész cserépre valót!