2019. július 22.

Párna gyurmából / Tutorial

Tartozom egy bemutatóval, hogyan készítettem a legutóbbi alkalommal a díszpárnákat. 
Mivel nem igazán szeretek/tudok varrni, korábban ragasztással próbálkoztam, de azzal nem voltam elégedett. A képkeretek miatt vásároltam levegőn száradó gyurmát, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kipróbáltam, hogy abból tudnék-e párna alakot gyúrni, amire - száradás után - ráragaszthatom az áhított rózsás szövetet. És tudtam! Sőt, szerintem egész jól sikerültek. :) 





Legyen szép nyaratok!
Melli

2019. július 8.

Családi album / The Family Album

Ahogy ígértem, jövök az új dobozommal. Szombaton készültem el vele, épp időben, mert vasárnap ünnepeltük anyukám névnapját. Unom már a sablon könyveket, és hogy soha nem mondja meg, mit szeretne. Úgyhogy most valami különlegeset szerettem volna. :) 

Egész hamar elkészült, egy FB-bejegyzés szerint május 20-án kezdtem gondolkozni azon, hogy a Pepcoban vásárolt, rendkívül igéretes, ámde rettenetesen giccses dobozról hogy tudnám eltüntetni a csillámot. 


Tulajdonképpen egész könnyen ment. :) Egy réteg alapozó, és néhány réteg (elsőre nem találtam el a színt a tapétához) penészzöld festék megoldotta a problémát. Az elejére betonpasztából készítettem a köveket, és drótból, papírból a rózsabokrot. Eredetileg magukat a virágokat is szerettem volna kézzel készíteni, mivel ezek picit nagyok, de megmondom őszintén, most azokhoz nem volt se időm, se türelmem. :( 
De így is elégedett vagyok az eredménnyel.




A belsejébe végre elhasználtam a 2012-ben, még az elsők között vásárolt scrapbook papírt. Megvettem, mert nagyon tetszett, de igazából eddig sehova nem illett. Az Eiffel-torony egy medál, a virágot papírból, drótból és egy gyöngy "kaspóból" készítettem. A könyvek papírból és balsafából vannak, a virág mellé pedig 2 képeslap került.

 









A doboz lényege pedig a családi fotók. Ezúton kérek elnézést, de ki kellett takarnom a kisfiamat, illetve azokat, akik nem szeretnének szerepelni. (Aki szeretné a kisfiamat látni, IDE kattintva megnézheti. If you want to see my 2 years old son, please clilck HERE.) A középső nagy képkeretet nemrég vettem, 'biztos jó lesz valamire' alapon. Természetesen ez sem így nézett ki. Szürke volt, és nem túl szép. :) A kicsi kereteket levegőn száradó gyurmából készítettem. 
Ha már így benne voltam a gyurmázásban - amit köztudottan utálok, de ez az új levegőn száradó egész elviselhető volt számomra, mondjuk nagyon nem kellett tapogatni :) -, a párnák is abból készültek, az egyszerűség kedvéért. Mert varrani sem tudok... Erről is vannak fényképeim, de azt majd egy külön posztban.





A papucs szintén medál volt előző életében. Sőt, 2 medál. :) A lámpa gyöngyökből és gyöngysapkából készült. A kanapén egy népszerű magyar újság 2 száma várja, hogy elolvassa valaki. A teáskészlet is gyöngyalkatrészből van, kivéve a teáskannak, amit szintén régebben gyűjtöttem.







Összességében nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült összehozni, és még végeztem is vele "határidőre". :) 

 
 

Inspiráció / inspiration: Diane Baumflek (?)

Most úgy benne vagyok a minizésben (a délutáni alvás alatt szoktam vele foglalkozni), hogy elképzelhető, hogy belevágok újra a babaházprojektbe. 

Melli

2019. július 3.

Homokvár / Sandcastle

Egyszer régen, még 2015-ben, készítettem egy strandjelenetet. Már akkor is szerettem volna (és terveztem is) egy homokvárat, de gyurmából nem sikerült vállalhatót készíteni. Őszintén szólva vállalhatatlant sem. :) Pár hete azonban a Müllerben szembejött egy radírkészlet. Innentől nem volt kérdés, lesz-e homokváram! :)



Először levágtam a giccses csúcsokat, és alapozás után először sötét homok, majd tejeskávé színű akrilfestékkel festettem le. Száradás után bekentem ragasztóval, és leöntöttem azzal a dekorhomokkal, amivel kiállításokon feltöltöm a doboz alját. (Mivel homokkal együtt nem szállítható, itthonra már nem szoktam feltölteni, így a képeken most homok nélkül látható, de biztosra veszem, hogy homokkal együtt nagyon jól mutat majd!)









Már csak egy nagyon kicsit kell várni a következő dobozomra, amit ajándékba készítek. Nemsokára befejezem, átadás után pedig jövök a képekkel. 
Addig is jó nyaralást kívánok mindenkinek! 

Melli