Tegnap megnősült a legjobb barátom (akit 17 éves koromban ismertem meg), ebből az alkalomból készült a következő kis jelenet, amely a Várakozás címet kapta.
Néhány kép a készítés folyamatáról:
Szerencsére tudtam venni megfelelő széket, ami egy kis átalakítással használhatóvá vált. :)
A gyűrűhöz és a gyertyatartóhoz gyöngyalkatrészeket használatam:
A legnehezebb feladat a ruha elkészítése volt, mert nem tudok varrni. A ruháról nincsenek külön képeim, pedig legelőször az készítettem el, mondván, hogy ha az nem sikerül, a többinek felesleges nekiállni. :) Később - Anda javaslatára - a rózsaszín gyöngysort fehérre cseréltem. A ruha után készült a csokor és a szék, majd a fátyol.
A megfelelő "tapétát" megtalálni majdnem olyan nehéz volt, mint megvarrni a ruhát. :) Többször fordultam a hobbiboltból, mert nem voltak igazán jó papírok, és nem találtam el az igazit.
Végül ez a pöttyös nyert, a rendszeres olvasóknak ismerős lehet a babaházamból. :)
A virágot viszont nagyon szerettem csinálni:
Egy hirtelen ötlettől vezérelve az utolsó pillanatban még egy orchideát is ragasztottam a fátyolra, én magam sem értettem, miért. De nagyon boldog voltam, mikor megláttam, hogy a menyasszony hajában is orchidea van. Bár a színét nem találtam el, mert az övé fehér volt, más kérdés, hogy a fehéren nem is mutatott volna jól a fehér. Még a rózsaszínt is alig lehet látni. :)
Mónika és Ádám, sok boldogságot!
Melli