2016. november 24.

Az ünnep íze / Taste of Christmas

Az elmúlt napokban kicsit megint elkalandoztam a babaháztól. Találtam egy alkotópályázatot, amit az egyik magyar cukorgyár hirdetett. Az "édes érzést" kellett megjeleníteni tetszőleges technikával. 
Gondoltam, ez nekem való - és pont volt is itthon mindenféle hozzá, félig kész állapotban. Szerettem volna ugyanis egy esküvős jelenetet magamnak is készíteni, de a ruha megvarrása után elment a kedvem attól, hogy még egyet készítsek. :) A hasonlóság a két jelenet között tehát nem a véletlen műve, hanem egy újratervezés eredménye. :)

Az asztalka újdonság, az ötlet innen van. A karácsonyfát is most készítettem, a fánkokat viszont már nagyon régen, amikor még gyurmázással próbálkoztam. A gyertyatartó már kész volt, könyveket, magazinokat, teásdobozt, lekvárt, cukros zacskót, ajándékokat már korábban is készítettem, így azokkal már rutinosan haladtam. A teáskanna és a bögre a konyhából maradt. A falon lévő képkeretek az esküvői jelenetből vannak, csak a képeket kellett cserélni.

Most, hogy elkészültem - baj van! Én ettől a doboztól nem tudok megválni. Ha beválogatnák a legjobb 20 közé, akkor elárvereznék jótékonysági céllal. Szégyen, nem szégyen, én viszont nem tudok lemondani róla... Holnap jár le a nevezési határidő, még meggondolhatom magad, de erre kevés esélyt látok.

Így most lett egy újabb karácsonyi jelenetem, ami viszont nem felétlenül hátrány, mert legalább elvihetem áprilisban a következő kiállításunkra mint újdonságot. :)






Még 30 nap karácsonyig! :)

A hétvége viszont hamarosan itt van, jó pihenést mindenkinek!
Melli

2016. november 6.

Kész a földszint

Végre elkészültünk, összeállt a földszint!

Kilincs innen: Cinderella Moments. Nekem nagyon tetszik! A bécsi vásáron sokáig gondolkoztam, hogy vegyek-e kilincseket sok euróért, de kár lett volna. :)






A téglaborítással már nagyon régen elkészültem, már csak ragasztani kellett.


És ilyen lett a terasz:





Szép hetet mindenkinek,
Melli