2013. augusztus 18.

Vásárfia (Mesterségek Ünnepe)

Már nagyon vártam az idei Mesterségek Ünnepét, mert egy kancsóra vágytam, amiben nyáron limonádét, télen teát csinálhatok, és ami nem üvegből van. 4 órányi séta után 3 kancsó maradt versenyben, végül ez kék tulipános nyert. A "kistestvéreket" egy másik kiállítónál találtam, nem lehetett otthagyni őket. :) De nagyon gondosan megnéztem mindent (kétszer is), igyekeztem ötleteket gyűjteni. Az egyik népibútor-festőnél gyönyörű babaszobát láttam, elfogadtam volna. :) Sajnos nem vittem fényképezőgépet (majd jövőre!), de oda többször visszaértem megcsodálni. Csak azt sajnálom, hogy ezeket a mesterségeket nem lehet (a mi környékünkön) megtanulni, kipróbálni. Tavaly a citerakészítők tettek rám mély benyomást (leginkább azzal, ahogy játszottak), idén a fazekasokra koncentráltam. És még zalai dödöllét is ettünk, tejföllel, sült hagymával és savanyú káposztával. (Nagyon finom volt!)


Ezt a kék harangvirágot pedig a férjemtől kaptam, ezúton is köszönet neki, hogy olyan türelmesen kivárta, hogy mindent többször is megnézzek és néhány helyen eltársalogjak a készítőkkel. Pedig nagyon nem osztja a rajongásomat a kirakodóvásárok iránt... :)


Még néhány nap a nyárból... Jó pihenést mindenkinek!

3 megjegyzés: