Az elmúlt héten a szokásosnál több időm volt alkotni, de az interneteléréssel meggyűlt a bajom. Valamiért nagyon lassú. De azért megpróbálok néhány fotót feltölteni az új dobozjelenetemről. (Eddig nem volt magyar szó a roombox-ra, de én pár hete kitaláltam egyet. Az egyszerűség kedvéért dobozjelenetnek fogom hívni, hiszen mindig egy kis jelenet kerül szinte mindig egy dobozba.)
Először is elkészült a bútor:
A felső szekrénybe rózsás papírt tettem és csipkeszalaggal díszítettem:
A helyére került a felső polc, és elkészült a függöny is, ami a lefolyót takarja. A lefolyó feketére festett szívószálból, a mosogató pedig egy majonézes dobozból (Mc'Donalds...) készült.
A csempét fotókartonra nyomtattam. Nem mertem fugázni, mert féltem, hogy elázik a tapéta, ezért a fugát csak berajzoltam. Ugyanebből a csempéből került a lefolyóhoz is.
Mint látjátok, megfogadtam a tanácsokat és az 1. csempét választottam, bár bevallom, először azt hittem, a 2. számú lesz. De igazatok volt, mikor kinyomtattam, kiderült, hogy az 1. számú sokkal jobb. Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt a kérdésemre!
Sajnos a függönnyel hasonló gondban vagyok, valahogy a meglévő anyagaim közül egyik sem az igazi. Eredetileg ebből a szalagból készítettem volna, de biztos, hogy nem ez lesz, mert nem tetszik...
Közben elkezdtem legyártani az ételesdobozokat is. Egyik sem saját, az interneten találtam őket. Köszönet azoknak, akik elkészítették és megosztották.
A lekvárokat viszont én készítettem még tavaly, csak nem volt hova tenni őket. A tészta pedig a vasárnapi húslevesből maradt. :)
A fagyis kelyheket gyöngyökből ragasztottam. A kanál ötlete Lívitől származik.
A teáskészletet pedig az E-bayről rendeltem egy nagyon hasonló zölddel együtt. Egyszer talán megpróbálok majd gyurmából készíteni ilyet, de az az idő még nem jött el. :)
Kedvenceim a kancsók. Sok blogon láttam hasonlót, és nagyon tetszettek, gondoltam, én is kipróbálom. A virágok igaziak, a kertben szedtem őket. Ki kell használni a nyár adta lehetőségeket. :)
(Persze nem végleges megoldás, csak a fotó kedvéért tettem őket a kancsóba.)
És már csak a szakácskönyvek maradtak (szintén az internetről).
Búcsúzóul pedig egy fotó az új barátomról, aki a kertünkben lakik. Nagy nehezen sikerült lefényképeznem. A többi fotón csak a farka látszik. :)
Legyen szép hetetek,
Melli
It looks beautiful so far, Melli! I always love the details you add to your scenes. Is the curtain material or paper? Maybe some of the lace from the upper cabinet would work?
VálaszTörlésHugs,
Lisa
Your little kitchen looks wonderful. The tiles are beautiful. I love the jugs. I am looking forward to seeing more.
VálaszTörlésHugs Maria
You have some lovely items going into your kitchen scene. I love the cannisters and the real flowers look so lovely in the jug. I love the look of the upper cabinet.
VálaszTörlésYou did a wonderful job with the upper cabinet. The pitchers and canisters as well as the other items are great. A lovely kitchen scene.
VálaszTörlésHugs, Drora
Látom már szinte minden megvan, ami egy háziasszonynak szükséges a konyhába! :)
VálaszTörlésMár most tudom, hogy imádni fogom! :)
A mókus tündéri! Van már neve? :)
Your kitchen scene is looking great! I love all of your mini details, including the food boxes, canisters, and curtains. xo Jennifer
VálaszTörlésЗамечательная мебель! Мне нравятся ваши кувшины и чашки для мороженого!!
VálaszTörlésКакая красивая белка!!!