Alakul a karácsonyi szobám, igaz, több ponton nem teljesen úgy, mint terveztem. Először is megmutatom a múlt hét végén készített fotelt, egyelőre félig kész állapotban, mert a megfelelő lábat még nem találtam meg hozzá. Nincs elég nagy gyöngyöm, így lehet, hogy végül kénytelen leszek balsafából vágni egy (vagyis négy) darabot. Az itt található sablont használtam, de utólag meggondolva kicsit túlbonyolítottam a dolgot. Legközelebb mindenből csak egy darabot vágok, de azt vastagabb anyagból, és azt vonom be valamilyen textillel.
A párnát Tatiana ötlete alapján készítettem.
Amúgy meg egy hős vagyok, mert felhasználtam a fotelhez az egyik régi nyári ruhámat, amit régóta nem hordok már, csak őrizgettem, mert "régen úgy szerettem" és "egyszer jó lesz még". Úgy döntöttem, hogy most van ez az "egyszer", a ruha darabjai a legjobb helyre kerülnek. :)
Egy karácsonyfadíszből betlehemet csináltam:
A falakat viszont újra kellett tapétázni, mert nem tetszett az illesztés.
Sajnos a második próbálkozás sem járt sikerrel, még romlott is a helyzet, mert felázott a papír. Ezért inkább vettem egy akkorát, amit nem kellett vágni. Színben ez állt legközelebb az eredeti elképzelésemhez, bár abban rózsák nem szerepeltek... Így át kell gondolnom a folytatást, illetve azt, hogy a padló milyen színű legyen. A halványkék tapétához egy sötét padlót képzeltem el, de nem vagyok biztos benne, hogy ehhez is jó lenne.
A betlehem mellé még két apróság:
Ezeket pedig a férjemtől kaptam ajándékba a névnapomra. Gondoltam, hogy az órát használhatnám is rögtön ehhez a jelenethez, de attól félek, nem fér bele.
Köszönöm az előző posztra küldött kommenteket. Két kérdés érkezett, az egyiket már megválaszoltam: még gondolkozom a padló színén. A másik kérdés az volt, hogy mitől fognak állni a falak. Faragasztóval fogjuk összeragasztani. Eddig minden esetben faragasztót használtunk, és soha nem volt vele semmi probléma.
Még egy fontos dologról kell beszámolnom: a húgomtól érkezett egy megrendelés. :) A kisebbik fia, aki 4 éves lesz hamarosan 2 hét múlva, nagyon szeretne egy babaházat, mert ismerős kislányoknál látott egyet. Ezért most próbálunk egy nem túl rózsaszín babaházat is készíteni. Szóval rengeteg a dolgom! :)
Tudom, egy nappal lekéstem, de boldog Mikulást mindenkinek! :)
Melli
Your projects are looking great! Nice gifts, and congratulations on your dollhouse commission! I'm sure your nephew will love it! xo Jennifer
VálaszTörlésHappy (belated) birthday, Melli, congratulations!
VálaszTörlésWhat a pity that the wall paper had to be changed, Melli, but I also like the new wall paper :)! So you are gluing the floor to the wall with wood glue, thank you for telling us! The arm chair looks wonderful so far, I hope you can solve the problem for the legs.
I wish you a lovely week! Hugs, Ilona