2015. március 29.

Muskátli 2.0

Ezen a hétvégén csak egy kevés virágra futotta az időmből. Tavaly nyáron már nem volt kedvem megcsinálni a muskátlit a konyhám ablakába, így most pótoltam. Nem vagyok 100%-ig megelégedve az eredménnyel, talán több virágra lenne szükség, és akkor jobban mutatna. Ráadásul az 1.0 verzió szerintem jobban is sikerült, bár annak meg a mérete nem stimmelt, mert nagyobb lett, mint kellett volna. 
Viszont megint tanultam valamit. A virágládát már tavaly felragasztottam, sőt, beleragasztottam az oázist is, aminek a tetején a földet tea helyettesíti. (Kénytelen vagyok teát használni, mert nem kávézunk.) Nos, nagyon nem volt jó ötlet előre dolgozni... Az oázisban olyan keményre száradt a ragasztó, hogy alig bírtam tűvel és egyéb szerzámokkal kilyukasztani, hogy a virágok szára belemenjen...




Ez volt az első muskátlim, ugye, hogy jobban néz ki?


Szép hetet mindenkinek!
Melli

2015. március 24.

6. magyar minis találkozó

Szombaton remek programban volt részünk: hosszas szervezés után végre ismét összejöttek a magyar minisek! Köszönjünk Andának a helyszínt és az ebédet, Mártinak a szervezést, mindenkinek a részvételt és a sütiket, üdítőket. :) 


Az idő is kegyes volt hozzánk, így szuper kerti party kerekedett:



Ez a találkozó több szempontból is más volt, mint az eddigiek. 
1. Most voltunk a legtöbben! Mióta Mártit megismertük, elkezdtünk összegyűjteni mindenkit, aki Magyarországon ilyesmivel foglalkozik. Ennek köszönhetően szombaton új embereket is megismerhettünk. És a lista folyamatosan bővül! (Lehet csatlakozni!)
Üdvözöljük köreinkben Esztert, Krisztát, Mártit, Mónit, Tandyt és Zsannát.
2. Hivatalosan is megalakítottunk baráti társaságunkat, a nevünk: Magyar Miniatűr Műhely. Döntöttünk közös Facebook oldal létrehozásáról is, ez folyamatban van. (Természetesen majd hírt adunk róla!)
3. Első közös kiállításunkra készülünk, ami szeptemberben lesz. (Bővebb információ később.)
4. Apró tárgyakat vittünk, a neveket bedobtuk egy kalapba, és mindenki azt a személyt ajándékozta meg, akit húzott. Mivel most rengeteg a munka a munkahelyemen, én egy régebben készített vödröt vittem, amit Bözse (angolul itt) kapott.


Én pedig az egyik kedves új tagunktól, Zsannától kaptam egy ágyterítőt és két párnát. Pont illik az ágyra, ami karácsonyi ajándék volt a férjemtől! 



Zsannának nincs blogja, de a munkáit itt megtalálhatjátok: DewdropMinis. Köszönöm neki még egyszer az ajándékot! :)

Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom linkekkel, ha mások is írnak az eseményről! Szerintem érdemes lesz egy hét múlva visszanézni ide. :)

Addig is legyen szép hetetek!
Melli

Ui: Pénteken megtaláltam a tökéletes scrapbook papírt a konyhámba, tapétának, csak sajnos még nem volt eladó! (Akkor érkezett a boltba.) De a héten biztosan megveszem! :)

Update!

2015. március 17.

Az első képek!

Pár napos tavaszi vakáció után (élményfürdő, svédasztal, cukrászda, Balatonfüred!) egyelőre így állunk:





Melli

2015. március 13.

Az első babaházam

Vagyis tulajdonképpen a harmadik, mert óvodás koromban volt egy, amit anyukámtól örököltem. Tulajdonképpen az egész minikészítős hobbim onnan indult, hogy eszembe jutott, milyen kár, hogy ezt annak idején a szüleim kidobták, mert ha még meglenne, akkor most szépen felújítanám, kitapétáznám, lefesteném a bútorokat (vagy vennék újakat). Ez a ház szerintem 1:6 méretarányú lehetett, de lehet, hogy csak gyerekként tűnt olyan nagynak. :) 
Ezután arra gondoltam, hogy végülis vehetnék egy újat, ha már a régi nincs meg. Elkezdtem körbenézni a neten, de nem igazán tetszettek. Csak egyet találtam, amit tetszett volna, de az nagyon drága volt, mert kézzel készült. 
Innen már jött a következő gondolat: én is tudnék ilyet csinálni, és talán olcsóbb is lenne. :)
Ekkor találtam rá először Bözse blogjára (angolul itt), majd a többi magyar és egyre több külföldi blogra, és kezdtem el jeleneteket készíteni. 
A második babaházammal az unokaöcséim játszanak december óta, töretlen lelkesedéssel. 
És MOST végre elkezdem (elkezdjük) építeni a saját 1:12 méretarányú babaházamat, amire mindig is vágytam! :)

Az igazság az, hogy már elég régen, még tavaly megrendeltük az eBay-ről a (tavalyi) szülinapomra kapott ajándékpénzből, de mindig közbejött valami, nem volt alkalom rá, hogy össze is rakjuk. Először a konyhámat akartam befejezni, rögtön utána kiderült, hogy egy nagyon kedves kolléganőm nyugdíjba megy, és neki mindenképpen akartam egy antikváriumot készíteni, utána pedig az unokaöcsém megrendelését kellett teljesíteni. De most elhatároztam, hogy ez lesz a következő projekt! :)

Ha elkészül, ilyen lesz:



Egy másik házikó is sokáig versenyben volt, de végül a tornác és a hinta kiütéssel győzött. :) Ráadásul ez a készlet bútorokat is tartalmaz, így végül ennél maradtam. (Mivel karácsonyra elég sok mini bútort kaptam ajándékba, lehet, hogy nem mindet használom fel, és jut belőlük más jelenetbe is.)

A házikó egy dobozban érkezett Amerikából, apró darabokban, lapra szerelve, több (sok...) oldalas útmutatóval. :)



Ez a kedvenc részem, a gyártó a jelek szerint látnoki képességekkel rendelkezik, és mellékelt egy nagyon hasznos utasítást: Ne ess pánikba! :)


Olvasgattam különböző leírásokat, hogyan érdemes összerakni egy ilyen házat. Alavetően két módszert írtak: 
1. először összeragasztani, aztán tapétázni/dekorálni;
2. először tapétázni, aztán összeragasztani. 
Én most a 2. módszert választom, mert Erik babaházánál az 1. elég nehéz volt...

És itt már bele is futottam az első problémába: nem találtam még meg a megfelelő tapétát. :( Pasztell rózsaszínt, kéket, esetleg szürkét szeretnék, mintásat, de sehol sem találok ilyen scrapbook papírt, pedig hetente végigjárom a környéken lévő boltokat. (Eddig a scrapbook papír vált be; a karácsonyi jelenetben a nyomtatott papírt át kellett ragasztani, mert nem sikerült jól az illesztés.)
Őszintén szólva a ház külsejével kapcsolatban határozottabb elképzeléseim vannak, de annak meg csak összeragasztás után tudok nekiállni. Szóval mondhatjuk, hogy máris elakadtam. :) Abban bízom, hogy ha jön a tavasz, a tavaszi papírok között könnyebben találok megfelelőt. 

Addig is marad a tervezgetés és az álmodozás (nagyjából hetente gondolom meg magam, hogyan rendezzem be a házikót), illetőleg egy soha nem látott méretű magyar minis találkozó is közeleg! Nagyjából évente egyszer-kétszer eddig is találkoztunk páran, de most megpróbáltunk MINDENKIT elérni, aki Magyarországon babaházakkal vagy babaház-miniatűrökkel fogalkozik. Már egész sokan vagyunk, de azért még nem annyira sokan, hogy ne tudjuk megszámolni magunkat. :)

Szép hétvégét mindenkinek! 
Melli