Vagyis tulajdonképpen a harmadik, mert óvodás koromban volt egy, amit anyukámtól örököltem. Tulajdonképpen az egész minikészítős hobbim onnan indult, hogy eszembe jutott, milyen kár, hogy ezt annak idején a szüleim kidobták, mert ha még meglenne, akkor most szépen felújítanám, kitapétáznám, lefesteném a bútorokat (vagy vennék újakat). Ez a ház szerintem 1:6 méretarányú lehetett, de lehet, hogy csak gyerekként tűnt olyan nagynak. :)
Ezután arra gondoltam, hogy végülis vehetnék egy újat, ha már a régi nincs meg. Elkezdtem körbenézni a neten, de nem igazán tetszettek. Csak egyet találtam, amit tetszett volna, de az nagyon drága volt, mert kézzel készült.
Innen már jött a következő gondolat: én is tudnék ilyet csinálni, és talán olcsóbb is lenne. :)
Ekkor találtam rá először Bözse blogjára (angolul itt), majd a többi magyar és egyre több külföldi blogra, és kezdtem el jeleneteket készíteni.
A második babaházammal az unokaöcséim játszanak december óta, töretlen lelkesedéssel.
És MOST végre elkezdem (elkezdjük) építeni a saját 1:12 méretarányú babaházamat, amire mindig is vágytam! :)
Az igazság az, hogy már elég régen, még tavaly megrendeltük az eBay-ről a (tavalyi) szülinapomra kapott ajándékpénzből, de mindig közbejött valami, nem volt alkalom rá, hogy össze is rakjuk. Először a konyhámat akartam befejezni, rögtön utána kiderült, hogy egy nagyon kedves kolléganőm nyugdíjba megy, és neki mindenképpen akartam egy antikváriumot készíteni, utána pedig az unokaöcsém megrendelését kellett teljesíteni. De most elhatároztam, hogy ez lesz a következő projekt! :)
Ha elkészül, ilyen lesz:
Egy másik házikó is sokáig versenyben volt, de végül a tornác és a hinta kiütéssel győzött. :) Ráadásul ez a készlet bútorokat is tartalmaz, így végül ennél maradtam. (Mivel karácsonyra elég sok mini bútort kaptam ajándékba, lehet, hogy nem mindet használom fel, és jut belőlük más jelenetbe is.)
A házikó egy dobozban érkezett Amerikából, apró darabokban, lapra szerelve, több (sok...) oldalas útmutatóval. :)
Ez a kedvenc részem, a gyártó a jelek szerint látnoki képességekkel rendelkezik, és mellékelt egy nagyon hasznos utasítást: Ne ess pánikba! :)
Olvasgattam különböző leírásokat, hogyan érdemes összerakni egy ilyen házat. Alavetően két módszert írtak:
1. először összeragasztani, aztán tapétázni/dekorálni;
2. először tapétázni, aztán összeragasztani.
Én most a 2. módszert választom, mert Erik babaházánál az 1. elég nehéz volt...
És itt már bele is futottam az első problémába: nem találtam még meg a megfelelő tapétát. :( Pasztell rózsaszínt, kéket, esetleg szürkét szeretnék, mintásat, de sehol sem találok ilyen scrapbook papírt, pedig hetente végigjárom a környéken lévő boltokat. (Eddig a scrapbook papír vált be; a karácsonyi jelenetben a nyomtatott papírt át kellett ragasztani, mert nem sikerült jól az illesztés.)
Őszintén szólva a ház külsejével kapcsolatban határozottabb elképzeléseim vannak, de annak meg csak összeragasztás után tudok nekiállni. Szóval mondhatjuk, hogy máris elakadtam. :) Abban bízom, hogy ha jön a tavasz, a tavaszi papírok között könnyebben találok megfelelőt.
Addig is marad a tervezgetés és az álmodozás (nagyjából hetente gondolom meg magam, hogyan rendezzem be a házikót), illetőleg egy soha nem látott méretű magyar minis találkozó is közeleg! Nagyjából évente egyszer-kétszer eddig is találkoztunk páran, de most megpróbáltunk MINDENKIT elérni, aki Magyarországon babaházakkal vagy babaház-miniatűrökkel fogalkozik. Már egész sokan vagyunk, de azért még nem annyira sokan, hogy ne tudjuk megszámolni magunkat. :)
Addig is marad a tervezgetés és az álmodozás (nagyjából hetente gondolom meg magam, hogyan rendezzem be a házikót), illetőleg egy soha nem látott méretű magyar minis találkozó is közeleg! Nagyjából évente egyszer-kétszer eddig is találkoztunk páran, de most megpróbáltunk MINDENKIT elérni, aki Magyarországon babaházakkal vagy babaház-miniatűrökkel fogalkozik. Már egész sokan vagyunk, de azért még nem annyira sokan, hogy ne tudjuk megszámolni magunkat. :)
Szép hétvégét mindenkinek!
Melli
Es una casa preciosa, tiene encanto, te va a quedar monisima, ya nos enseñarás como vas con ella.
VálaszTörlésDisfrútala y buen fin de semana.
UN abrazo
Maite
HI Melli! Your new dollshouse is wonderful choice, enjoy it :)!
VálaszTörlésThe translator works awfully bad, but I understand that you can't find the right wall paper of your choice...? I hope you can find it soon in the new assortment in spring in your local scrapbook shop. Perhaps you can search for the wall paper of your choice on the internet and print it with a home printer?
Wishing you a nice weekend!
Hugs, Ilona
Beautiful dollhouse ..!!! Compliments ..!!!
VálaszTörlésMini hugs,
elvira =)
Gyönyörűséges!!!
VálaszTörlésBiztosan remek móka lesz a berendezése. Milyen stílus lesz az alap? Rengeteg tapéta oldal van, ahol mintákat kereshetsz. Eltolással használd a kinyomtatott tapétát, úgy mint a való világban. :)
Beautiful dollhouse! Congratulations. For my roomboxes I sometimes use fabric instead of paper which is very hard to find here. I wish you lots of fun with this house.
VálaszTörlésHugs, Drora
Хороший домик! Удачи в сборке! Качели на веранде - эта так замечательно!
VálaszTörlésОбнимаю
Татьяна
Me encanta esa casita, es preciosa.
VálaszTörlésBeautiful dolls house. I am sure it will be lots of fun.
VálaszTörlésHugs Maria
This is a lovely kit Melli and I look forward to seeing what you do with it.
VálaszTörlésI love the structure of this house, it will be wonderful to follow you in this new adventure!
VálaszTörlésBeautiful new dollhouse, Melli! Yes, don't panic--everything will work out fine. I'm looking forward to seeing how you decorate this house. xo Jennifer
VálaszTörlés