2016. február 28.

Közösségi festés

Már tavaly év végén kinéztem magamnak egy lehetőséget, amit úgy hirdettek, hogy "mindenki tud festeni". Mert én határozottan nem tudok, de egyébként nagyon szeretnék. :) Kaptam is ajándékba a férjecskémtől egy ilyen foglalkozást, és végre eljött a péntek!
Nos... nem értem, miért dőlök be mindig minden hülyeségnek!!! :) De ezzel nem voltam egyedül, rajtam kívül másik 19 balek is elhitte, hogy bár nem tud festeni, de fog. :) 
Kicsit több mint 3 órán keresztül festettünk megszakítás nélkül, egy-egy pohár bor társaságában. (Szükség volt rá!) Elméletileg fel lehetett volna állni és szünetet tartani, de eszünkbe sem jutott, végül is ki akar lemaradni?! Az instruktorok folyamatosan mondták és mutatták is, mit kell csinálni. Eléggé követhető volt, de nagyon kellett igyekezni, hogy tartani tudjam a tempót. Néha egy-egy ember magában morogta, mit érez, pl. "basszus". Ezt együttérző kuncogás kísérte. :) Az meg általános derültséget okozott, mikor az egyik lány a fejét ingatva azt mondta a telefonjába fél órával a vége előtt, hogy "nem, még nagyon nincs kész". :)
Végül azonban mégis elkészült. Az enyém ilyen lett:


Amúgy nagyon tetszett, tervezek még másik képekre is menni. 
Azon gondolkoztam, hogy milyen jó lett volna, ha a suliban is legalább ennyit magyaráztak volna, mert akkor nem csak azért örültem volna, hogy rajzóra van, mert nincs felelés... :)

*** 
Update!!!
Csináltak rólunk pár képet a helyszínen:


***
Jól alakul a parketta a babaházam nappalijában. Legközelebb már azzal jövök. Addig is szép hetet mindenkinek!

Melli

5 megjegyzés:

  1. Hi Melli! First of all: the translator does not work well, so forgive me if I write a wrong comment ...;)!
    I think you have participated in a class for learning how to paint...? If so, and this painting is your first work, then I think it looks very promising!! I also like the colors you've used.
    Regarding to the subject: did you all have to paint the same subject? It's nice to read that you have had fun in class :D!
    Hugs, Ilona

    VálaszTörlés
  2. Hello Melli!
    Thanks for visiting my blog!
    You're also an artist .... I love it :o)

    Have a nice day!

    Sigrid

    VálaszTörlés