2019. november 21.

Hálószoba / Dollhouse Bedroom

Még mindig hálószoba...
Hát régen kínlódtam ennyit valamivel. Eleve nem szokásom több verziót készíteni, valahogy nincs türelmem az ismétlésekhez. Inkább elfogadom, ha valami nem tökéletes, és legközelebb másképp csinálom. De most nagyon nem voltam elégedett az eredménnyel.

Az első ágy egész jól sikerült, de a szobához képest túl nagy lett. Pedig csaltam, és picit keskenyebbet csináltam, mint kellett volna. De nem fér be a tető alá, és az ablak elé lehet csak tenni.


 

Készítettem egy másikat, de annak meg a színével nem voltam teljesen elégedett. Nagyon tetszik a mintája, de valahogy nagyon nem ilyet képzeltem ebbe a szobába.


A harmadik verzió most készült el. Azt hiszem, egyelőre ennél maradok. :)




Élőben nem teljesen ilyen a színe, de nem sikerült jobbat fényképezni. Tartok tőle, hogy télen nem is számíthatok jobb fotókra. :( Próbáltam egy közelit is csinálni, ez egy picit jobban hasonlít.
 

A párnák még az első ágyból vannak, nem igazán passzol a méretük, viszont elfogyott a levegőn száradó gyurma, ezért az újakat majd valamikor máskor megcsinálom. :)

(Volt egy nulladik verzió is, de azt ki sem próbáltam. Egy kész ágy fából, festeni kellene. Pár éve kaptam karácsonyra. De nem fér be...)

Nektek melyik verzió tetszik legjobban?

Melli

2019. november 14.

Nosztalgia / Nostalgia

7 év! 7 éve készült el az első roombox-om, diorámám, minim, vagy nevezzük bárminek! :) Lényeg, hogy 7 éve tart az őrület! Az első blogbejegyzés ugyan csak 2012. november 19-én jelent meg, de a Facebook ma emlékeztetett, hogy megoszthatok egy 7 éves emléket. :)



Az első bejegyzésem, melyet ezzel együtt további 235 követett, ITT olvasható.

Köszönöm mindenkinek!
Thank your for following my blog.

Melli

2019. november 5.

Pillanatok / Moments

Nem voltam elégedett a felső szobában lévő ággyal, mert túl nagy lett. Készítettem egy másikat, de nem vagyok benne biztos, hogy ez lesz a végleges. Bizonytalan vagyok a színeket illetően... Lehet, hogy kipróbálom majd az eredeti színekkel is, ugyanebben a méretben.




Ez volt az előző: