2020. július 21.

Nappali / Dollhouse Livingroom

Tudom, már unalmas vagyok a céljaimmal, de ha július végére nem is, mostanra sikerült olyan 80-90 százalékosra megcsinálni a nappalit. Kisebb elakadás után mégis ezzel folytattam. :)
A siker titkát egyszerűen össze tudom foglalni: számomra legnehezebb ELENGEDNI a dolgokat. Van egy (sok) elképzelésem, hogy nagyjából mit szeretnék, és ehhez túl sokáig ragaszkodom akkor is, ha nem tudom megvalósítani, mert pl. nem fér be valami, túl kicsi a hely, vagy éppen tetszik ötféle virág, de csak egy vázát rakhatok a kandallóra. Vagy elképzelek valamit valamilyen színűre, és kiderül, hogy egyáltalán nem passzol arra a helyre az a szín. Ilyenkor általában napokig, hetekig halogatom a folytatást, míg egyszer csak valami túllendít a dolgon. 
A nappalival kapcsolatban ez a "dolog" egy új könyvespolc volt. Előtte próbálkoztam kanapéval, asztalkával a kandalló elé, a kandalló jobbra-balra tologatásával, de persze nem stimmelt. Könyvespolcot amúgy is akartam, de eredetileg egy alacsonyabb és hosszabb darabot képzeltem, olyasmit, amilyet ide készítettem. Végül már nem is emlékszem, hogy jutott eszembe, hogy inkább egy ilyen magasat kellene csinálni, de onnantól már egész gördülékenyen haladtam. :)
Néhány dolgon még változtatni fogok, de már közelítek ahhoz, amit el akartam érni. Például a kandallóban lévő virágot le fogom cserélni, és készítek még újakat is. Kell valami a könyvespolcon alul lévő dobozba (arra feliratot is szeretnék), és gondolkozom a padló átfestésén is. Azt még évekkel ezelőtt festettem, most már inkább kopottabbat szeretnék látni. A csillár pedig minden helyiségben hiányzik.

A kandallón látható orchidea Sándor Fanni (Fanniminiature) ajándéka, imádom! 💓










A hálószobából lekerült a kalitka, mivel rendeltem egy új mosdótálat. Meglátjuk, marad-e. :) Ha igen, akkor az asztalkát is átfestem. Bár eléggé esélyes, hogy még ha a kalitka megy is, az asztalka akkor is marad. :) De szerintem jól mutat a mosdótál is abban a sarokban, nem hiányzik a kalitka.




Adok még egy hetet a nappalinak, aztán rátérek a konyhára, ahol színproblémáim támadtak... Félek, hogy át kell festenem a tányértartó polcot. :( 1 hónapom maradt, augusztus 19-én kezdek dolgozni. Azt hittem, addig a ház külsejét is be tudom majd fejezni (hiányzik a tető és a teraszról a hinta, no meg a futónövények a falról), de már attól boldog leszek, ha a konyhát sikerül összehoznom. 

Jó nyaralást mindnekinek, vigyázzatok magatokra!

Melli

5 megjegyzés:

  1. The living room is just lovely, Melli! I love the wallpaper, the window seat and the perfectly appointed furnishings and decor. I know that August 19th will come up fast, but just enjoy the process and if you don't quite finish - congratulate yourself on the progress!

    VálaszTörlés
  2. La sala de estar se ve encantadora! Un lugar armonioso y acogedor con esos tonos cálidos!
    Ánimo que terminarás!
    Besos.

    VálaszTörlés
  3. Se ve una habitación muy cálida con esos colores.
    Un saludo

    VálaszTörlés
  4. The living room is so lovely. I really like the details.
    I too would like to do the interior before finishing the exterior. It will be because the interior gives greater satisfaction.

    VálaszTörlés
  5. Your living room is very feminine and Very Pretty Meli and it goes so well with the bathroom above. It will be good to see how the kitchen turns out once you get to it but the list of things to do seems to grow rather than shorten doesn't it? :)

    VálaszTörlés