2014. május 2.

Kirándulás a babamúzeumba

A héten szabadságon voltunk, így végre teljesülhetett a vágyam: a férjemmel és a barátnőmmel elmentünk a székesfehérvári babamúzeumba, hivatalos nevén Hetedhét Játékmúzeum. Előre is elnézést kérek a fotók minőségéért; üvegen keresztül és vaku nélkül lehetett csak fényképezni. De a lényeg talán látható lesz. Sajnos nem tudok mindent megmutatni, így azt javaslom, aki teheti, mindenképpen látogasson el oda. Moskovszky Éva és Auer Erzsébet gyűjteménye tekinthető meg, a Wikipédián ez olvasható róla (többek közt):
"A több mint hetven, berendezett babaszoba-enteriőr a 18-19. századi életbe enged bepillantást. A legújabb darabok az 1930-as években készültek, míg a legrégebbi babák és játékok az 1700-as évek babakészítő mestereinek munkái. A kiállítás egyik különleges darabja a fehérvári babautca, ahol könnyen ráismerhet a látogató Székesfehérvár történelmi épületeinek makettszerű mására."














 




Az interneten található egy magyar nyelvű videó is, megtekinthető itt. (A látvány miatt azoknak is érdemes megnézni, akik nem beszélnek magyarul. Sokkal több és jobb minőségű képet láthattok, mint a blogomon!)
Külön kiemelném, hogy a babák ételeit Skultéti Orsi készítette.

Természetesen vásároltam is:


A múzeum után a Belga Sörözőben ebédeltünk, és vacsoráztunk is egyben, akkora adagokat kaptunk. Nagyon finom is volt minden, de sajnos desszertnek nem jutott hely.
Ebéd után sétáltunk még egy kicsit Fehérváron, és hazafelé megálltunk a pákozdi emlékműnél, hogy szívjunk egy kis friss levegőt.
Köszönet a férjemnek és Andinak, hogy eljöttek velem babanézőbe! :)

Egy másik kedves magyar miniző is kirándulni volt a héten, nézzétek meg Anda blogján Magyarországot miniatűrben!

És van még egy hírem: ma este elkészült a tavaszi jelenetem, hamarosan jövök a fotókkal. Remélem, holnap sütni fog a nap, és tudok néhány képet csinálni. 

Melli

7 megjegyzés:

  1. Beautiful and interesting. Thank you for taking such beautiful photographs! xo Jennifer

    VálaszTörlés
  2. Wonderful. Thank you for sharing.

    VálaszTörlés
  3. Remek élmény lehetett Melli! Köszi a csodás képeket! ( Látom a vásárlásod kapcsán,már újabb projekt lebeg a szemed előtt :)

    VálaszTörlés
  4. Melli, these pictures are wonderful, I can see very well lots of details, thank you for sharing! I see that you had a great time in the museum with Andrea and you husband :D!
    I am curious what you will do with the new miniatures ;)!
    Hugs, Ilona

    VálaszTörlés
  5. Hi Melli,
    It's a wonderful collection. Thank you for sharing the information and pictures. I am looking forward to seeing what you create with your purchases. :-)
    Hugs,
    Lisa

    VálaszTörlés
  6. Lovely photographs! Thank you for showing the exhibition!
    Hugs
    Tatiana

    VálaszTörlés