2015. május 31.

Szobafesést, -mázolást vállalok! :)

Ma egész nap ráértünk, ezért ismét a babaházprojektet folytattuk. Végül úgy döntöttünk, hogy összeállítás közben tapétázunk. Elkezdtem alapozni és festeni az alkatrészeket, hogy később ne kenjem majd össze a papírt az utólagos maszatolással. Szerencsére elég meleg volt ma, gyorsan száradt a festék. 


Az első darab, amit lefestettem, az alsó szint mennyezete volt. 


Aztán jött még néhány darab...


És még néhány...


Végül már mindenhol fa(l)darabok száradtak...


Közben a férjem segített a tapétázásban.



Néhány óra múlva ugyan darabokban, de elkészült az alsó szint.


Féltem a tapétázástól, mert az unokaöcséimnek ajándékozott, ennél sokkal egyszerűbb babaházat nehéz volt utólag tapétázni. De megállapítottuk, hogy csak el kell kezdeni, és akkor egyből milyen jól halad vele az ember. :)
Reménykedem a jövő hétvégi folytatásban, és lehet, hogy akkor kész lesz az emelet is. :)

---

Van még egy elmaradásom, amiről szeretnék beszámolni.
Ma közzétették a Pentart pályázat eredményét, amin én is indultam. Sajnos nem én nyertem, de nem szomorkodom, mert a részvételért ez az ajándékcsomag érkezett:




A nyertes alkotásokat ITT és ITT tudjátok megnézni, a közönségdíjat (legtöbb like a Facebook-on) EZ a pályázat kapta. Az én személyes kedvencem pedig EZ volt, egyértelműen neki ítéltem volna az első díjat, de sajnos ő sem nyert. :)

The winners are HERE and HERE. THIS ONE got the audience award.
My favourite is THIS ONE.

Szép hetet mindenkinek!
Melli

2015. május 28.

A vakablak rejtélye

Feltettem az előző bejegyzésben is látható egyik képet a Facebook-ra (amelyiken a virágcserép van), az egyik ismerősöm rövid időn belül címet is adott neki: "A virágcserép magányossága, avagy A vakablak rejtélye". Ez olyannyira megragadott, hogy gondoltam, megosztom veletek is. Egyébként szerintem nagyon találó, legalábbis ebben a fázisban.


Hogy mi lesz a vége, még nem tudom, mert azóta megcsináltam az ablaktáblákat, de valahogy úgy érzem, nem az igazi, annak ellenére, hogy olyan lett, amilyet akartam. De elrontotta a rejtélyt. :) Valahogy csupaszon jobban tetszett ez az ablak. 





Úgy döntöttem, még nem ragasztom föl, megcsinálom a virágot, és majd a végén döntök arról, mi kerül a végleges verzióra, mi nem.

Melli

2015. május 23.

A fal - 2. rész

Üdvözlet mindenkinek ezen a "szép", esős héten és hétvégén! :) 

Elkészült a falam, de ez még nem a teljes kép. Néhány "apróság" még hátravan. 
A férjem szerint egy kicsit sötét lett. Szerintem is, de összességében nem néz ki rosszul élőben. Talán több fehéret kellett volna használom?





Szeretnék még bele (többek között) egy cserép muskátlit, de nem tudtam még dönteni, hogy a terrakotta színű virágcserébe vagy a zöld csuporba ültessem. (A csuporból csak zöld van, a karácsonyi vásárban vettem egyik évben.) 

Segítsetek!!! :)
Virágcserép vagy zöld csupor?

Please help!
What is your preference? :)
Terracotta flower pot or green jar?

Van egy másik dilemmám is. Eredetileg függönyt terveztem az ablak belső felére ragasztani, kívülre pedig spalettákat, de most, hogy a fotózás kedvéért egy rajztáblát tettem mögé, rájöttem, hogy nagyon is tetszik így, mintha egy bedeszkázott ablak lenne. Nagy dilemma... :)






További jó pihenést mindenkinek!
Melli

2015. május 17.

A fal - 1. rész

Alig vártam, hogy folytathassam ma a képemet, így tegnap szakítottam 10 percet arra, hogy fugázzak. Kellett ugyanis a száradásnak idő.



Az ablakpárkány habkartonból készült:


Jó ötletnek tűnt, de a struktúrpaszta nagyon nehezen akart megtapadni rajta... Végül mégis én győztem:


A végén nyomkodtam még bele néhány "követ" az ablak fölé. (Nem tudom, ez megmarad-e, ha nem, odaragasztom, lényeg, hogy a helye megvan.)

 

A következő lépést viszont egyáltalán nem várom. Falat kell festenem, és mindig félek a festéstől, leginkább a színek keverésétől, mert nagyon kezdő vagyok benne. Jobb lett volna színes struktúrpasztával dolgozni, de nem volt itthon. Azt olvastam, hogy ha a fehérbe belekeverek festéket, akkor már nem fog úgy tapadni, ahogy kellene. Utólag viszont állítólag festhető. Hát kíváncsi leszek...

Kellemes hétvégét mindenkinek!
Melli

2015. május 13.

Még mindig téglák

Ma volt pár percem, megragadtam az alkalmat és lefestettem a téglákat. Korábban csak felragasztottam a terrakotta színű tojástartót, kíváncsi vagyok, lesz-e különbség. :) Már alig várom a folytatást, de holnap biztosan nem lesz rá időm. :(


Melli

2015. május 11.

Hétvégi kicsi alkotás

Ezen a hétvégén a kreativitásomat főként a konyhában éltem ki (két új receptet is kipróbáltam, mindkettő nagyon finom lett), de azért jutott idő arra, hogy legalább elkezdjem az új faliképemet. Nagyjából egy hónapja két képkeretet vettem az IKEÁ-ban, ez már a második.
Már régóta szerettem volna egy mediterrán hangulatú jelenetet készíteni, és nemrég láttam egy képet a neten, ami nagyon megtetszett, megpróbálok egy hasonlót készíteni magamnak, szóval ezt bizony meg is tartom majd! :)


Viszonylag egyszerűen képzeltem a dolgot: a szokásos módon tojástartóval és struktúrpasztával fogok dolgozni. De lesz benne újdonság is: még nem tudom, hogy mivel fogom színezni a fugát és a struktúrpasztát, pedig ez most nem fehér fal lesz.
 
Ez pedig egy fotó a babaházam jelenlegi állapotáról. Nem tévedés, ez tényleg a legutolsó kép! Elkezdtük ugyanis visszabontani tapétázás céljából. (Akárhonnan nézem, az egész babaházprojektben a tapétázás tűnik a legbonyolultabb feladatnak...)


Legyen szép hetetek!
Melli

2015. május 6.

Ajándék Katitól / Gift from Kati

Hétfőn ismét csodás ajándék érkezett, ezúttal Finnországból, Katitól.


Izgatottan nyitottam ki a borítékot.


Kati saját készítésű apróságai voltak benne, gondosan becsomagolva. Kerámia tál és bögre, valamint egy helyes kis tároló doboz. Igényes, kézi munka, nagyon tetszik! 
(Mikor fogok tudni hasonlót készíteni?!)
Azt hiszem, ezeknek is lesz helye a babaházamban. :)





  Kati blogját itt találjátok:
Visit Kati's blog here: 
Kedves Kati, köszönöm még egyszer az ajándékokat!
Thank you so much, dear Kati!

Még lehet szavazni az alkotásomra a Facebook-on. Mindössze lájkolni kell a fotót. Szavazzatok! :)

There is a competition on Facebook and I entered with my last work. 
If you like it, please help me to win! 
How to vote: please visit this Facebook page below and then click LIKE button! https://www.facebook.com/pentarttermekek/photos/a.941539175898823.1073741845.202297483156333/941545689231505/?type=1

Thank you for voting!

Melli

2015. május 3.

Vidéki nyár

Tavaly készítettem egy tavaszi kerti jelenetet omladozó fallal, ablakkal, ablaktáblával, virágokkal. Most ezt a jelenetet álmodtam újra, ezúttal egy képkeretben:



















Mivel amúgy is többnyire Pentart termékeket használok, beküldtem a képet egy pentartos pályázatra. 

Melli