2015. október 19.

Ajándék Katitól

Új lakója van az épülő babaházamnak! (Ha jobban meggondolom, eddig ő az egyetlen!) Neve még nincs, de rajta vagyok! :)




Az alkotója Katie Doka, aki zseniális állatokat, tündéreket és manókat készít.
A kiállításunkon több alkotása megtekinthető volt, és nekem már első pillanatban megtetszett a kutyus. Ő pedig nekem adta! :) Cserébe egy szobabelsőt fog kapni hamarosan. :)




  Kati honlapját itt találjátok:
Visit Katie's homepage here: 

Kati, köszönöm még egyszer!!! Jó dolga lesz nálam! :)
Melli

2015. október 18.

Közkívánatra! Bécsi beszerzés

Mivel többen kérdeztétek, vásároltam-e Bécsben (naná!), és ha igen, akkor mit, így most erről következik egy fotósorozat. Ezeken kívül még mini képkeretnek való faanyagot vettünk, ezt majd a babaházba akarom használni a tapéta tetejére és a parketta fölé, a falra.











Ezeket ajándékba kaptam, mert vásároltam. :)
 

A drágább darabokat karácsonyra fogom kapni. 
(Az első képen látható egy fali sótartó is, fából, azt is!)
 



Már nagyon várom a karácsonyt! :)
Melli

2015. október 15.

Wiener Miniaturen Börse, 2015

Ígéretemhez híven akkor most következzenek a képek a Bécsi Miniatűrfesztiválról! (Akik követik a Magyar Miniatűr Műhely Facebook oldalát, azoknak többségük már ismerős lehet.) 

A bejáratnál mindjárt egy hatalmas babaház fogadja a látogatókat. Én már itt leragadtam egy időre! :) A babaházat több éven át építette a bécsi minis bolt tulajdonosa (aki egyben a kiállítás szervezője is). Tavaly a legfelső szint még nem volt kész.


A kiállítás minden évben egy iskola épületében van, egy szép nagy teremben. Én gyakorlatilag bármennyi időt el tudok itt tölteni... És természetesen bármennyi pénzt el is tudnék költeni. :)


A kiállítók közül sokan folyamatosan dolgoztak, így több helyen is látni lehetett, hogyan készülnek az apróságok.


Ismerősre is bukkantam, itt volt Dorota, azaz Lady Fanaberia Lengyelországból, akit eddig csak a blogjáról ismertem. Érdemes virtuálisan ellátogatni hozzá, nagyon helyes kis háztartási eszközöket készít. 


A kínálat idén is nagy volt, a lehetőségeket már tavalyról ismertem :), ezért nagyjából volt elképzelésem, miket szeretnék vásárolni. Próbáltam olyasmiket venni, amit magam nem tudnék elkészíteni, de volt, hogy elcsábultam. :)  Ki tudna választani ennyi mindenből?!







Voltak kész alkotások is:








Ott volt az 1zu12 Das Magazin is:


Minden évben három díjat sorsolnak ki a látogatók között:


Idén pedig tombola is volt:


Ne feledjétek, már csak két napig látogatható a kiállításunk!
Bővebb információ itt!

Szép hétvégét,
Melli

2015. október 11.

Boldog születésnapot!

Ígéretemmel ellentétben most mégsem a Bécsi Miniatűrfesztiválról fogok írni, hanem megmutatom legújabb alkotásomat, mely hosszú szünet után, viszont rekordsebességgel készült, méghozzá ajándékba, a húgomnak. Csak pár nap állt rendelkezésre az ötlettől a megvalósításig, de szerencsére minden volt hozzá itthon, megfelelő festékek, doboz, papír, gyöngyök, és még egy torta is akadt tavalyról. És ma éjjel, kevéssel éjfél után el is készült a szülinapi doboz. Méretei: 9 x 9 x 7 cm.
Hosszabb kihagyás után jó volt megint megtervezni és megcsinálni valamit! :)








A beszámoló a bécsi vásárról a jövő hétre marad. :) Szép hetet mindenkinek!

Melli

2015. október 8.

Kiállításunk (képes beszámoló)

Régóta nem írtam, de érdemes volt várni: rengeteg fotó következik a kiállításunk megnyitójáról! Szeptember 24-én este 6-kor történt a nagy esemény, az Újpesti Polgár Centrum galériájában. Majdnem egy éve készültünk rá, és azt hiszem, a megnyitó, a nagy érdeklődés és a fotók is igazolják: érdemes volt! 
Már a megelőző napok is nagy izgalommal teltek: mi rendeztük be a kiállítást, közel két napon át. Az akció egyáltalán nem volt stresszmentesnek mondható, az egyik jelenetet először meglöktem, majd a karácsonyfát le is ejtettem, még otthon. Egy órán keresztül ragasztgattam vissza a díszeket...
A kiállítás előtti nap hatalmas meglepetésben volt részem: a Nők Lapja ajánlójában az én alkotásom fényképét tették a kiállítás híre mellé. Tudtuk, hogy benne lesz a hír, csak azt nem tudtuk, melyik képet választják. Nagyon boldog voltam, mikor megláttam! :) Íme:


A Magyar Miniatűr Műhely bemutatja:
"NAGYÍTÓ ALATT" 
című kiállítását:


Az alkotók:


A megnyitón egy kollégám gitározott, három dalt adtunk elő. 
(Az egyik zongorakísérettel meghallgatható itt, vagyis a felvétel 
nem a kiállításon készült, de én éneklem.)


Király Ildikó saját versét adta elő, amelyet külön erre az alkalomra írt. 
(Aki szeretné, a Facebook oldalunkon elolvashatja.)


A kiállítást Kádár János Miklós Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg:


A galéria vezetője bemutatta az alkotókat:


Mártival, a kiállítás megálmodójával és főszervezőjével. 
Ezt a szép virágot az éneklésért kaptam.


Nagyon sokan voltak, ami nem csoda, hiszen mindekinek eljött a családja és a barátai, 
ráadásul Magyarországon ez az első (de reméljük, nem az utolsó) olyan miniatűrkiállítás, 
amin ilyen sok alkotó állított ki egy helyen.


Összesen hat diorámát és két faliképet vittem:


Az alkotásoknak címet is kellett adni:

Kiskarácsony


Ötórai tea


Nagyinál


Advent 



Dolce vita



Volt egy régi december...


A vakablak rejtélye


Vidéki nyár


A képhez kapcsolódik a Hogyan készült a Vidéki nyár? című írásom, 
mely a lépcsőfordulóban kapott helyet:


Most pedig jöjjön egy kis ízelítő mások alkotásaiból!









Drén Éva











Tóth Magdi


Szép Kriszta




Márti az unokái diorámáit is elhozta. :)


Az alkotósarokban pedig műhelytitkokra is fény derült! :)


Sokan voltak! :)




Aki lemaradt a megnyitóról, október 17-én 16 óráig még élőben megnézheti 
mindazt, amit itt látott, és persze még sok mást! 
(Szándékosan nem osztok meg több képet, hogy érdemes legyen eljönnötök! :) 

Cím: 
Újpesti Polgár Centrum - Újpest Galéria
1042 Budapest, Árpád út 66.
Nyitvatartás:
vasárnap kivételével minden nap, 10-18 óráig


Hamarosan következik: fényképes beszámloló a bécsi miniatűrkiállításról és -vásárról, 
és elárulom, hogy már készülök egy sorsolásra is. :)

Melli