2016. március 30.

In vino veritas, Tutorial - Day 1 (Bemutató, 1. nap)

Copyright. Az alkotás szerzői jogi védelem alatt áll. A szerző írásbeli engedélye nélkül tilos kereskedelmi céllal reprodukálni. 

Ha esetleg unatkoznánk otthon, keressünk egy dobozt. Én egy 15 x 9,5 x 8 cm-est használtam, de tulajdonképpen bármekkora lehet, csak az arányokra figyeljünk. A legjobb, ha nem túl nagy (akkor sok mindent kell bele készíteni) és nem túl kicsi (a nagyon kicsi dolgokat nehezebb megcsinálni).
 
Ha megtaláltuk az ideális dobozt, fessük le a külsejét már most, mert utólag sokkal nehezebb, kipróbáltam. :) Bármilyen színnel festhetjük, én először grafitszürkére, majd krémfehérre festettem, majd a felső réteget visszacsiszoltam, hogy kopott legyen. Ha csiszolni szeretnénk, vigyázzunk rá, hogy csiszolható festéket vegyünk. (Én például régebben nem tudtam, hogy az akril nem minden esetben csiszolható...) Érdemes festéshez leszerelni a fém alkatrészeket, úgy szintén könnyebb. (A dobozt majd csak a dekoráció előtt rakjuk össze.)
Az akrilfesték hamar szárad, de azért kalkuláljuk bele, hogy pár óra száradásra szükség lesz. 


Ha a doboz külseje elkészült, habkartonból vágjuk ki a "fal" részeit.





A mélyebb oldalon lesz egy "fa" polc a borosüvegeknek, ezért annak is vágjuk ki a helyét, és fessük le barnára. Én lazúrt használtam, de ha csak barna festék van, az is tökéletes, úgysem látszódik majd ki nagyon. Viszont az üvegek nagyságát nagyjából találjuk ki, és ahhoz vágjuk ki a polcot. (Én karácsonyfaégőket használtam.)
Ragasszuk be a falakat.



Ha megszáradt a ragasztó, struktúrpasztával kenjük le a falat mindkét dobozrészben. (A polcot hagyjuk ki.)





Ezzel néhány óra alatt el is készülünk. Ezen a ponton meg kell várni, míg megszárad a struktúrpaszta.
Takarítsuk el a romokat, és miközben megfogadjuk, hogy soha többet nem kezdünk bele semmi ilyesmibe, gondoljunk arra, hogy a nehezén már túlvagyunk, ráadásul drága volt a doboz is, meg a struktúrpaszta is, az időnkről nem is beszélve, tehát jobb, ha nem adjuk fel, hanem befejezzük a művünket. :)

Folytatása következik! 
Melli

Kapcsolódó bejegyzések: 

7 megjegyzés:

  1. Thank you Melli for this very well explained tutorial. I look forward for the second part.
    Hugs, Drora

    VálaszTörlés
  2. Este trabajo tiene buena pinta.
    Espero verlo terminado.
    Gracias por la explicación.
    Un abrazo
    Maite

    VálaszTörlés
  3. Gracias por el tutorial, me encanta el resultado de las paredes.

    VálaszTörlés
  4. Great wortk! Thanks for the tutorial.

    VálaszTörlés
  5. Wonderful job. Thank you for the wonderful tutorial.
    Hugs Maria

    VálaszTörlés