2016. április 3.

In vino veritas, Tutorial - Day 3 (Bemutató, 3. nap)

Copyright. Az alkotás szerzői jogi védelem alatt áll. A szerző írásbeli engedélye nélkül tilos kereskedelmi céllal reprodukálni. 

Mára már csak "apróságok" maradtak. Szó szerint. :)

Hobbiboltban lehet kapni pár centis üvegeket. Kenjük be jó sok ragasztóval, és tekerjük be kenderzsineggel. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, nekem csak harmadszorra sikerült szépre megcsinálni. (Ne adjuk fel!)




Készítsünk egy hordót is. Nemrég találtam egy jó kis fényképes útmutatót, ennek alapján készítettem el a sajátomat. WC-papír gurigát használtam, mert az eleve ívelt. Mivel nem volt túl sok időm, a "dongákat" csak szemre vágtam, ahhoz képest egész szabályosak lettek. :)
Ha kész a hordónk, barna festékkel fessük le, majd alulra, felülre, középre ragasszunk még egy piros csíkot. (A csíkot előbb fessük, aztán ragasszuk, jobban járunk!)


Keressünk egy kis kupakot vagy egy tortagyertya virág alakú tartójáról vágjuk le a szirmokat (én ez utóbbit tettem, így ezt is bele tudtam szúrni a habkartonba). Fessük tetszőleges színűre, és tegyünk (ragasszunk!) bele valami zöldet: szárított virágot, művirágot, potpourrit, esetleg papírból vághatunk ki valamit. Én dekormohát használtam, de olyan kevés kell bele, épp csak körömnyi, hogy ha nincs otthon, ennyiért igazán nem érdemes megvenni egy csomaggal.
Ragasszuk a virágunkat a párkányra.


A maradék helyre bármit tehetünk, én nagyon szeretek medálokat használni.


A falra keressünk valamilyen képet az interneten. Én a "címadó" mondást és egy térképet választottam.



Ha van otthon valami szárított virág, a falra is tehetűnk belőle. Én egy őszi ajtódíszből szedtem ki 2 szálat. 


A hordóra tegyünk egy "üres" üveget (vágjuk ki szikével  hordó tetején a kartont, és az égő alját dugjuk el oda), egy darab gyertyát (tortagyertyát használhatunk, az a legegyszerűbb, de gyurmából is megcsinálhatjuk), és ha legközelebb gyöngyalkatrészes boltban járunk, vegyünk egy ilyen kis pohárra emlékeztető dolgot (nincs alja, de ez a képen nem látszik), pár forintba kerül csak. (Esetleg nézzünk körül a medálok között is, hátha találunk még valami használhatót! A vakablakba tehetünk kis hajót vagy valami állatfigurát is, de ha végképp nincs ötletünk, akár a gyertyát is odarakhatjuk.)
Fogpiszkálóból és egy darab drótból készíthetünk dugóhúzót is, de nekem ez sajnos későn jutott eszembe.

Mindent ragasszunk a hordóra, majd a hordót is ragasszuk a helyére.


Ragasszuk a hordó elé a demizsonunkat.


Kész vagyunk! Ugye nem is volt nehéz? :)



Nincs más dolgunk, mint gyönyörködni a művünkben, és megtervezni a következő projektet. :)

Ha kedvet kaptál a minizéshez, megtalálsz minket a Facebookon.

Melli

Kapcsolódó bejegyzések: 
1. nap (Day 1)

3 megjegyzés: