A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Musicroombox. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Musicroombox. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 16.

Hobbizóna 2. / Hobby Zone 2

A zene az kell / Music

Hobbizóna sorozatom 2. tagja a zenéről szól. Több éve annak, hogy kaptam azt a gitárt ott a bal sarokban, azóta tervezgettem, milyen jelenetben fogom majd felhasználni. 
Általában amikor nekiállok egy doboznak/jelenetnek, legalább nagyjából látom magam előtt a végeredményt (amit közben igény szerint azért módosítok). Ez a doboz viszont kivétel volt, igazából fogalmam sem volt, mi lesz a vége. Mivel sorozat, adott volt az ablak, a függöny, a tapéta és a parketta. Mind olyan, mint a másik dobozban. Megvolt a gitár, aztán megtaláltam azt a piros, virágos anyagot a hobbiboltban, aminek nem tudtam ellenállni, és csináltam egy kanapét. Tutorial by Pepper. A kanapéra az állat alakú díszpárnát a kisfiam régi zoknijáról vágtam le. (A kanapé túl nagy lett, ezért kellett egy nagyobb doboz...) Gondoltam, jó lenne egy polc is. Csináltam egy polcot. Összeszedtem a medáljaim közül a zenével kapcsolatosakat. Találtam a dobozomban egy órát, amit évekkel ezelőtt kaptam ajándékba. A csillár egy málnaszörpös üveg kupakja. Nyomtattam rengeteg kottát. Aztán nyomtattam még több kottát, meg egy szőnyeget. És ez lett belőle. :) 
A falakat régi fényképekkel díszítettem. Bal oldalon a gitár fölött az egyik kollégámmal lépünk fel pár évvel ezelőtti kiállításmegnyitókon, jobb oldalon pedig egy zenekarral.
Amire pedig legbüszkébb vagyok: az utolsóként elkészült hangfal és keverő. Balsafából, fekete harisnyából és gyöngyökből készítettem. A mikrofon egy medál.



















Szeretném még megmutatni a dobozt kívülről. (Ezeket a fotókat még munka közben készítettem. Ha itthon lesz a doboz, csinálok jobbakat.)



A sorozatot 3 részesre tervezem, ami azt jelenti, hogy még egy dobozt meg kell majd csinálnom. Vannak már terveim, a téma is megvan, de pontosan nem tudom, technikailag hogy kellene megoldani, hogy minden látható legyen, amit szeretnék. Szóval erre a dobozra még biztosan várni kell. A következő kiállításunkra, ígérem, megcsinálom! :)

Nem kell viszont ilyen sokat várni arra a jelenetre, amit harmadik újdonságnak készítettem a most látható kiállításunkra. Coming soon! :)

Szép hetet,
Melli