2017. március 29.

Boltocska - 7. rész / Grocery - Part 7

Tegnap eljutottam a számomra legutálatosabb részhez: a gyurmához. Sajnos ezzel a műfajjal még mindig nem sikerült megbarátkoznom. Számtalan tanácsot kaptam már profi gyurmaművészektől, hát nem állítom, hogy tudtam őket követni. Tudom például, hogy gumikesztyűben kell dolgozni, hogy ne maradjanak ujjnyomok a zöldségeken. Nos... nekem folyton hozzáragadt a gyurma a kesztyűhöz, és ettől el is deformálódott, így végül levettem. A citromokkal is meggyűlt a bajom, először nem sikerült citrom alakúra formázni őket (pedig azért választottam a citromot, mert ezt könyűnek tűnt elkészíteni), később pedig, amikor a textúráját akartam fogkefével kialakítani, még jobban eldeformálódtak. Egy idő után fel is adtam, így fura alakú, sima héjú citromokat árulok. :) A paprikák is olyan könnyen deformálódtak, hogy végül kénytelen voltam két körben csinálni őket, először a sárga részeket sütöttem, majd amikor megszilárdultak, akkor raktam rá a szárukat, és újra mentek a sütőbe. Egyszerűen nem tudtam úgy megfogni, hogy ne nyomjam össze őket...
Az egész délutánom és estém ráment, de a következőket sikerült összehozni:


egy láda paprika,


egy láda citrom,


egy fonat fokhagyma,


egy kosár bagett (a kosarat Helene készítette).

Évekkel ezelőtti kísérletemből maradt, most csak a ládákra volt szükség:


egy kisebb adag paradicsom,


egy köteg sárgarépa.


A tököket valahol, valamikor vettem.


Már csak a tábla, a házszám és a tejesüvegek hiányoznak. :)
Hamarosan újra jelentkezem.

Melli

5 megjegyzés:

  1. Felicidades por tu primer intento , te han quedado fantásticos:-)

    VálaszTörlés
  2. Te han quedado geniales!!!!
    Besos.

    VálaszTörlés
  3. Great items in the crates. It's going to be a first prize winner.
    Hugs, Drora

    VálaszTörlés
  4. Melli these are all pieces I would be proud to display! Really fantastic job!

    VálaszTörlés