2020. május 21.

Fürdőszoba / Dollhouse Bathroom

Ahogy nézegettem a neten, a Greenleaf Coventy Cottage nevű babaháza padlásszobájának berendezése mindenkit megizzaszt, mert elég fura alakja van. Szűk a hely, és nem is túl magas. Én évekig gondolkoztam rajta, de azt hiszem, végre sikerült megtalálni a lehető legjobb megoldást. Az ötletet egy nemrégiben elfogyasztott kecskesajt doboza adta, aminek történetesen fürdőkád alakja van, és még a mérete is tökéletes. :) Megszámlálhatatlan réteg gesso és fényes lakk került rá az elmúlt héten, így nagyjából a színe is megfelelő lett. Ha véletlenül találok egy pontosan ideillő kádat valahol (pl. az e-bay-en), akkor majd kicserélem, de egyelőre elfogadhatónak tűnik ez a megoldás. Annál is inkább, mert az általam eddig látott 1:12 méretarányú kádak egyike sem fér be.

Amikor a scrapbook papírokkal "tapétáztam" a felső szintet (szintén évekkel ezelőtt), még úgy gondoltam, nem is lesz fürdőszoba. Ha most csinálnám, akkor valamilyen csempemintát tennék fel. De most már nem akarok fölé ragasztani semmit, mert félek, hogy hullámos lesz. El tudom fogadni ezt a kéket is. :)



Elkezdtem felpakolni a dekorációt, de ez még biztosan nem a végleges verzió. :) És persze van egy szép hosszú listám, miket szeretnék még készíteni, a rózsa levelétől a hajkeféig, a tükörtől a polcon át csapig. :)



Most már végleges, hogy augusztus 19-én megyek vissza dolgozni. Szóval bele kell húznom, hogy addigra elkészüljön a babaházam. :)

Vigyázzatok magatokra!
Melli

5 megjegyzés:

  1. I think that this room is Perfect for a bathroom and I LOVE the colour of the wallpaper and I'm glad that you're going to leave it because it is sooooo pretty!
    The wallpaper makes the ideal background for your little pink table with the flowers in the pitcher and the goat cheese TUB looks as if it were made for that space!
    It's looking very soft and romantic Meli and I so glad to hear that you've got a date to get back to work- HOORAY! :D

    elizabeth

    VálaszTörlés
  2. El baño se ve muy bonito con el tono azul y el papel hace un contraste precioso con la mesa la jarra y las flores!
    Me alegra saber que ya tienes fecha para volver a trabajar!!
    Besos.

    VálaszTörlés
  3. Un rincón muy atractivo.
    Un saludo

    VálaszTörlés
  4. I just love the bathtub and having found objects in a dollhouse only adds to the charm! Like Elizabeth, I love the soft atmosphere of the blue paper and the way it plays with the soft pink sink. I hope you keep finding inspiration for all of the things you want to make and that August 19th doesn't show up too quickly!

    VálaszTörlés
  5. A small space for a beautiful bathroom.

    VálaszTörlés