2020. május 21.

Fürdőszoba / Dollhouse Bathroom

Ahogy nézegettem a neten, a Greenleaf Coventy Cottage nevű babaháza padlásszobájának berendezése mindenkit megizzaszt, mert elég fura alakja van. Szűk a hely, és nem is túl magas. Én évekig gondolkoztam rajta, de azt hiszem, végre sikerült megtalálni a lehető legjobb megoldást. Az ötletet egy nemrégiben elfogyasztott kecskesajt doboza adta, aminek történetesen fürdőkád alakja van, és még a mérete is tökéletes. :) Megszámlálhatatlan réteg gesso és fényes lakk került rá az elmúlt héten, így nagyjából a színe is megfelelő lett. Ha véletlenül találok egy pontosan ideillő kádat valahol (pl. az e-bay-en), akkor majd kicserélem, de egyelőre elfogadhatónak tűnik ez a megoldás. Annál is inkább, mert az általam eddig látott 1:12 méretarányú kádak egyike sem fér be.

Amikor a scrapbook papírokkal "tapétáztam" a felső szintet (szintén évekkel ezelőtt), még úgy gondoltam, nem is lesz fürdőszoba. Ha most csinálnám, akkor valamilyen csempemintát tennék fel. De most már nem akarok fölé ragasztani semmit, mert félek, hogy hullámos lesz. El tudom fogadni ezt a kéket is. :)



Elkezdtem felpakolni a dekorációt, de ez még biztosan nem a végleges verzió. :) És persze van egy szép hosszú listám, miket szeretnék még készíteni, a rózsa levelétől a hajkeféig, a tükörtől a polcon át csapig. :)



Most már végleges, hogy augusztus 19-én megyek vissza dolgozni. Szóval bele kell húznom, hogy addigra elkészüljön a babaházam. :)

Vigyázzatok magatokra!
Melli

2020. május 18.

Karanténfestés 13. Tavaszra várva

Hosszabb szünet után ismét egy festmény. Vagyis kettő, mert egyből 2 méretben festettem. :) Nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy a meglévő képkeretemhez fessem, vagy egy 4x3 cm-es ovális fém medálhoz. Így megcsináltam mindkettőhöz. :)
A mintavideó 35 perces volt, nekem másfél órámba került, ráadásul tulipánok helyett valamiért rózsáim lettek 😂, de így is jó kis kikapcsolódás volt. Köszönöm a FessNekinek. :)



 


Mostanában kevesebbet festek, mert már ismétlik a korábbi festéseket, és azok helyett inkább a babaházam fürdőszobájával foglalkozom. Képek hamarosan. :)

Legyen szép hetetek,
Melli

2020. május 14.

Pillanatok / Moments

Nagyjából 1 hetes elmélkedésem eredményét foglalom össze a most következő fotókkal. 😀 
Ehhez legalább 50 képet nyomtattam ki. De lehet, hogy 70-et...





2020. május 10.

Pillanatok / Moments

Eljutottam végre a legjobb részig, amikor már tényleg az apróságok hiányoznak csak. Csináltam két virágot. Az egyik a szekrényre került, a másik az asztalkára, és ide pakoltam még ezt-azt. És múltkor maradt még egy rózsaszín csíkos párna az ágyon, azt is addig nézegettem, amíg kék virágos lett belőle. :) Tervben van még néhány kép a falra, legalább 30-at kinyomtattam már, de egyelőre nem tudok dönteni. Elkezdem a fürdőszobát is. :)





2020. május 7.

Karanténfestés 12. Hajnal Velencében

Ezt a festményt nagyon szerettem volna megfesteni, hiszen megint Olaszország a téma, de ez most nagyon nehéz volt. Tegnapelőtt festettem a FessNekivel. Nem sikerült elég világosra festeni, és a tükröződések sem sikerültek a vízen. Lehet, hogy ha nagyobb méretű lenne, akkor könnyebb lenni? Azért elrakom, hátha lesz alkalmam ezt is felhasználni valamikor. :)
Ez egy négyzet alakú kép, nem is fogom bekeretezni majd, hanem csak felragasztom egy fa alapra, mintha feszített vászon lenne, de azért odatettem a szokásos képkeretet, hogy lássam, milyen lett a maszatos széle nélkül. :)




2020. május 6.

Pillanatok / Moments

Ha emlékeztek, többször írtam már a hálószobába kerülő ággyal kapcsolatos problémáimról. Főleg itt. Kaptam is néhány tanácsot, de eszembe se volt megfogadni őket. :) Végül maradtam az eredeti elképzelésemnél, erről itt írtam. Aztán tegnap éjjel hirtelen rám tört, hogy nem tetszik, és másik mintát kell választanom az ágyhoz. Egy fehér alapon kék virágosat. Ma délután neki is láttam, és ezúttal ilyen lett. Azt hiszem, ez már a végleges. :)





Emlékeztetőül, ilyen volt: