2020. február 23.

Alohomora (Hogyan készült? / Tutorial)

Egészen eddig azt hittem, hogy erről a jelenetről is készítettem fotókat, de kiderült, hogy csak fázisfotók vannak. Annyira nem tragédia, mert így legalább meg tudom mutatni, hogy milyen egyszerű elkészíteni egy ilyet. :) Harry Potter rajongóknak és/vagy gyerekeknek nagy örömet szerezhetünk néhány órai munkával. :) A kiállításra is a gyerekek kedvéért készítettem. Az ötletet pedig az adta, hogy tavaly ősszel az Auchan pontgyűjtésben Harry Potter figurákat lehetett gyűjteni. :)

Először is vásároltam egy mécsestartót. De nem muszáj, mert mécsestartó nélkül is jól mutat, csak akkor habkarton helyett próbáljunk rétegelt lemezt szerezni. Vagy elkészíthetjük bármilyen dobozban. Habkartonból méretre vágtam a falakat és a padlót. Különböző színű tojástartókat feldaraboltam, ebből lett a tégla, szürke kartonból pedig a padló. Az ajtót bambusz tányéralátétből készítettem, és barnára festettem. Mögé az internetről nyomtattam ki Bolyhoskát. Az idézetet a könyvből kerestem ki, és kinyomtattam. Fogpiszkálóra tekertem fel a két végét. A falra portrékat is nyomtattam és ékszeralkatrészekre ragasztottam őket.

A figuráknak csak a feje van meg, ezért fadarabokra ragasztottam őket, és maradék anyagból elkészítettem a láthatatlanná tévő köpönyeget. Fontos, hogy ne legyen felhúzva a kapucni teljesen, mert akkor válik láthatatlanná, és akkor a jelenetben sem lenne látható. Végülis a 3. képen vehetjük úgy, hogy láthatatlanná váltak. :)

Ha hazahoztuk a cuccaimat, készítek még fotókat. :)

Legyen szép hetetek,
Melli










2020. február 16.

Hobbizóna 2. / Hobby Zone 2

A zene az kell / Music

Hobbizóna sorozatom 2. tagja a zenéről szól. Több éve annak, hogy kaptam azt a gitárt ott a bal sarokban, azóta tervezgettem, milyen jelenetben fogom majd felhasználni. 
Általában amikor nekiállok egy doboznak/jelenetnek, legalább nagyjából látom magam előtt a végeredményt (amit közben igény szerint azért módosítok). Ez a doboz viszont kivétel volt, igazából fogalmam sem volt, mi lesz a vége. Mivel sorozat, adott volt az ablak, a függöny, a tapéta és a parketta. Mind olyan, mint a másik dobozban. Megvolt a gitár, aztán megtaláltam azt a piros, virágos anyagot a hobbiboltban, aminek nem tudtam ellenállni, és csináltam egy kanapét. Tutorial by Pepper. A kanapéra az állat alakú díszpárnát a kisfiam régi zoknijáról vágtam le. (A kanapé túl nagy lett, ezért kellett egy nagyobb doboz...) Gondoltam, jó lenne egy polc is. Csináltam egy polcot. Összeszedtem a medáljaim közül a zenével kapcsolatosakat. Találtam a dobozomban egy órát, amit évekkel ezelőtt kaptam ajándékba. A csillár egy málnaszörpös üveg kupakja. Nyomtattam rengeteg kottát. Aztán nyomtattam még több kottát, meg egy szőnyeget. És ez lett belőle. :) 
A falakat régi fényképekkel díszítettem. Bal oldalon a gitár fölött az egyik kollégámmal lépünk fel pár évvel ezelőtti kiállításmegnyitókon, jobb oldalon pedig egy zenekarral.
Amire pedig legbüszkébb vagyok: az utolsóként elkészült hangfal és keverő. Balsafából, fekete harisnyából és gyöngyökből készítettem. A mikrofon egy medál.



















Szeretném még megmutatni a dobozt kívülről. (Ezeket a fotókat még munka közben készítettem. Ha itthon lesz a doboz, csinálok jobbakat.)



A sorozatot 3 részesre tervezem, ami azt jelenti, hogy még egy dobozt meg kell majd csinálnom. Vannak már terveim, a téma is megvan, de pontosan nem tudom, technikailag hogy kellene megoldani, hogy minden látható legyen, amit szeretnék. Szóval erre a dobozra még biztosan várni kell. A következő kiállításunkra, ígérem, megcsinálom! :)

Nem kell viszont ilyen sokat várni arra a jelenetre, amit harmadik újdonságnak készítettem a most látható kiállításunkra. Coming soon! :)

Szép hetet,
Melli

2020. február 9.

Hobbizóna 1. / Hobby Zone 1

Az álmok otthona / Home of Dreams

Már régóta szerettem volna egy sorozatot készíteni valamiről. Bármiről. Pár hete, a kiállításra készülve, eszembe jutott, hogy lehetne a téma a hobbi. Nekem ugye 2 hobbim is van, illetve volt, mert mostanában egyikre sincs túl sok időm: a minizés és a zene. Ezért a sorozatom első tagja a minizéshez kapcsolódik. Íme az én 1:12 méretarányú, elképzelt műhelyem, az álmok otthona! :)


A falakon körbe babaházak és roombox-ok vannak. :) Meg bababútorok. :)





A falon lévő festményt évekkel ezelőtt festettem. Előzmények itt. 2017-ben kreatívan bekereteztem egy kiállításra, aztán bekerült a szekrénybe. Ennél jobb helyet viszont nem is találhattam volna neki! :)



A talicskában minikert. :)


A polcon jobbra lévő házikót Mirel (Minimami) küldte Finnországból 2015-ben.



A hóemberes képet az egyik előző dobozom ihlette, de nyaralósat is készítettem már.


Az asztalon éppen egy toszkán jelenet készül. :)



A faliújságon fotók a korábbi alkotásaimról.


A bögrét Kati (Lasituvan Miniatyyrit) küldte, szintén 2015-ben.



A kis bőr doboz szintén Katitól (Lasituvan Miniatyyrit) érkezett. Mögötte a polcon az alapanyagok, textilek, papírok, gyöngyök, faanyag.


Az asztalon pedig a többi fontos dolog: moha, kavics, föld, homok, növények, festékek, színes ceruzák, minis újságok. (Ami egyébként nekem csak miniben lehet, mert nálunk nem kapható még csak hasonló sem.)


Az asztalon ragasztó, és a világ legkisebb Pentart festékei. A festékpaletta Gál Lívia ajándéka.





Végül a szerszámosláda. :)


Az igazsághoz tartozik, hogy két mini nem saját ötlet volt. Régebben mentettem le az alábbi képeket a gépemre, de sajnos a szerzőket nem írtam fel. Kérem azt, aki tudja, ki alkotta az eredetieket, írjon nekem, mert szeretném feltüntetni az ő nevüket is! Előre is köszönöm a segítséget!


Ezt a projektet annyira élveztem, hogy rögtön bele is kezdtem a Hobbizóna 2. jelenetbe. :) Pár nap, és hozom a képeket.

Melli