2020. február 9.

Hobbizóna 1. / Hobby Zone 1

Az álmok otthona / Home of Dreams

Már régóta szerettem volna egy sorozatot készíteni valamiről. Bármiről. Pár hete, a kiállításra készülve, eszembe jutott, hogy lehetne a téma a hobbi. Nekem ugye 2 hobbim is van, illetve volt, mert mostanában egyikre sincs túl sok időm: a minizés és a zene. Ezért a sorozatom első tagja a minizéshez kapcsolódik. Íme az én 1:12 méretarányú, elképzelt műhelyem, az álmok otthona! :)


A falakon körbe babaházak és roombox-ok vannak. :) Meg bababútorok. :)





A falon lévő festményt évekkel ezelőtt festettem. Előzmények itt. 2017-ben kreatívan bekereteztem egy kiállításra, aztán bekerült a szekrénybe. Ennél jobb helyet viszont nem is találhattam volna neki! :)



A talicskában minikert. :)


A polcon jobbra lévő házikót Mirel (Minimami) küldte Finnországból 2015-ben.



A hóemberes képet az egyik előző dobozom ihlette, de nyaralósat is készítettem már.


Az asztalon éppen egy toszkán jelenet készül. :)



A faliújságon fotók a korábbi alkotásaimról.


A bögrét Kati (Lasituvan Miniatyyrit) küldte, szintén 2015-ben.



A kis bőr doboz szintén Katitól (Lasituvan Miniatyyrit) érkezett. Mögötte a polcon az alapanyagok, textilek, papírok, gyöngyök, faanyag.


Az asztalon pedig a többi fontos dolog: moha, kavics, föld, homok, növények, festékek, színes ceruzák, minis újságok. (Ami egyébként nekem csak miniben lehet, mert nálunk nem kapható még csak hasonló sem.)


Az asztalon ragasztó, és a világ legkisebb Pentart festékei. A festékpaletta Gál Lívia ajándéka.





Végül a szerszámosláda. :)


Az igazsághoz tartozik, hogy két mini nem saját ötlet volt. Régebben mentettem le az alábbi képeket a gépemre, de sajnos a szerzőket nem írtam fel. Kérem azt, aki tudja, ki alkotta az eredetieket, írjon nekem, mert szeretném feltüntetni az ő nevüket is! Előre is köszönöm a segítséget!


Ezt a projektet annyira élveztem, hogy rögtön bele is kezdtem a Hobbizóna 2. jelenetbe. :) Pár nap, és hozom a képeket.

Melli

6 megjegyzés:

  1. This is truly wonderful and I am amazed at the many lovely details you were able to incorporate into every nook and cranny! It looks like it was such a fun project to complete and I bet will be a hit at the show!

    VálaszTörlés
  2. Es una escena maravillosa. Me encantan todas las obras de escalas super minis.
    Un saludo

    VálaszTörlés
  3. Que linda habitación, me encantan todos los detalles !!!!

    VálaszTörlés
  4. A beautiful scene with many details.

    VálaszTörlés